Történt ugyanis egy szombat hajnalon, hogy szokásokhoz híven hamarabb nyíltak ki a szemek, mint a beállított óra jelezte volna. Pár perc és az autó kerekei vígan verték fel a port a Halászi, Darnózseli végül Lipót sokat mondó településein. A fürdő parkolójából serényen vágódott ki az ajtó, majd két láb már tudta a dolgát és felvitt a madárvártára.

Hány, de hány történet zengte már diadalát a lipóti morotva hajnali virgonckodásának. Ahogy azonban egy finoman elkészített ételt, ezt sem lehet megunni. Mi több, minél többször van benne részed, annál jobban kívánják szemeid, szomjazzák füleid ezt a fajta paradicsomi inger áradatot. Így hát csak forgatod a fejed szivacs módjára, itatódsz át az egész táj minden megnyilvánulásával.

Hét óra tájban azonban vidám természetbarátok jelentek meg a látóhatáron. Ők voltak azok a szerencsések, kik sejtették, miért érdemes lemondani a reggeli otthoni pihengetésről. Lelkesen üdvözöltük egymást és már fejest is ugrottunk a madármegfigyelés kellős közepébe. Lássuk! A természet azonban úgy néz ki, jó szemmel nézte mindezt, mert rendre hozta a kötelező fajokat. Barna rétihéja, vörös gém. Csak úgy hozta elénk a látványos tollasokat. Egyik apuka megszólal. Ott mögöttünk érdemes hátrapillantani. A fűben egy vízityúk totyogott ki a kukkerosok örömére.

Idővel azonban a kíváncsiság lett úrrá a csapaton, s elindultunk megnézni mi lehet a kétszintes kilátó felé. Hmm! Megérte! A májusi reggel kitárta karjait és engedte megpillantani a vizes élőhelyek indulójának szerzőjét és fújóját, a nádirigót. Aki felállt egy nádra és sarkig tárt csőrrel büszkén nyomta kri kri kri kra. Csak úgy harsogott tőle a táj! A régebbi főhadiszállásra érve sem kellett tokba tenni a távcsöveket. Üstökös récék, barát récék, búbos vöcsök, jöttek szépen barátaink. Csak az idő hagyott faképnél bennünket. Nyolc óra úgy robogott át rajtunk, mintha ott sem lettünk volna. Összecuccolva indultunk vissza a campingbe, miközben Berni tanár nénivel és Mohay tanár úrral csatlakozva állt össze népes bandánk. Felvázoltunk egy elképzelést, s ha a nyavalyás idő engedi, hát talán össze is jön.

Lódultak a lábak, csak úgy suhantuk Dunaremete felé. Persze nem egy szuszra, és megállíthatatlanul! Alkalmi stoppra mindig volt okunk bőven. Hol egy csicsörke, hol egy zöldike keresztezte utunkat, kiket megcsodáltunk. Idővel a jó öreg tőkés récékkel és persze a hattyúkkal is találkoztunk, s még ki tudja hány szárnyassal.

Azonban mennyi, de mennyi érdekességet fedezett már fel róluk az ember, melyek olykor csenevész, máskor vaskos könyvek tömött oldalain meg is osztott mindenkivel. Ebből idézve kisebb megállókon csemegéztük. Persze nem csak száraz módon tálaltuk a madárvilág csodáit. Kezdetben a jól megszokott technikákat használtuk, majd újabb feladatokon keresztül mutattuk be, mire is képesek a madarak.

A játékokon való részvétellel pedig nem volt gond. Önkénteseink örömmel vetették bele magukat mindegyik mókába, s amikor nem volt csinnadratta, akkor sem estek kétségbe. Lelkes beszélgetések közepette haladtunk. Emellett a terep is minden beleadott. A szikrázó napsütésben a nagy mező felszabadította a szabadság érzését mindenkiben, s mindenhol gyerek rohangászott. Remetei fasor adta a megszokott szívet - lelket pihentető látványát, melyet a hajóállomás padjain való pihenés tett teljessé.

Mi is kellhet ennél több? Semmi! Ezt így volt tökéletes! Hiszen kint voltunk olyan emberek között, kikkel élmény volt együtt lenni! Az ő szemükben a nagy kócsag örömöt hozott, a víz harsány hangját szívesen hallgatták és bizony a természet markáns illatát is élményként szippantották be. Telefonok és tabletek helyett faágak és virágok voltak a kezükben, s bizony hány, de hány kellemes sztorit meséltünk el egymásnak, melyet a természettől kaptunk. Aki verőfényes napsütéssel, kellemes húsz fok feletti hőmérséklettel és megszámlálhatatlannyi madárral járult hozzá emelkedett hangulatunk kialakulásához. Persze ehhez azért egy kicsit rá kellett segíteni. Ezúton köszönöm szépen Mohay Péter tanár úr buzdítását, szervezését és hozzáállását! Ő volt az, ki feltüzelte és csokorba fogta a darnózseli csoportot! Legalább akkora köszönet illeti Kis Bernadett tanárnőt, ki a Dunasziget diákjainak állt az élére.

Minden tisztelem az övék, hiszen nekik hála, hogy csoportosan össze tudtuk jönni.

Ha pedig már így együtt vagyunk, jöjjön két újabb mulatság. A baglyos mutatvánnyal is sikerült közelebb hoznunk egy picit a bubóékat, a domb átkarolása is mulatságosan sikerült. Eszem-iszom, dínom-dánom után már indultunk is volna, csak hát egy újabb természetbarát akadt horogra. Jakab úr érkezett szembe, kivel örömmel üdvözöltük egymást.

A töltés azonban már várt ránk, melyet nemes egyszerűséggel csak le kellett darálni. Itt nincsenek csalitok meg semmi izgi. Viszont lehetett beszélgetni, másik szemüvegén át látni a csőrösöket. Így hamar el is fogyott a szakasz, melyet a faluba való bekötő úton való végigporoszkálás, valamint természetesen a játszóterezés követett.

Így zajlott le 2018-ban a madármegfigyelő túra. Köszönöm szépen minden résztvevőnek, hogy velünk tartott, s szerves részévé vált a kellemes baráti hangulat kialakításának! Találkozzunk 2019-ben is!