Hírek
2021. Augusztus 16. 16:51, hétfő | Helyi
Újra ébred a sárkány augusztus 28-án
A \"Közösen egy csónakban\" című határon átnyúló projekt keretében 2021. augusztus 28-án rendezik meg az Interreg Voluta sárkányhajó versenyt -melyre idén ingyenes a nevezés- nyilatkozta Pollhammer Jenő, az MVSE elnöke.
Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében a szlovákiai KCK Somorja Vízisport Egyesülettel közösen valósítja meg a projektet a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület.
Az MVSE legnagyobb rendezvényét az Interreg programból finanszírozzák, ami nagy segítséget jelent az Egyesület költségvetésében, melyet a járványügyi helyzet megtépázott.
Előreláthatólag több, mint 20 csapat jelentkezésére számít az Egyesület, mely a mostani helyzetben nagyon jónak mondható, talán kezd visszatérni az élet a régi kerékvágásba a sport terén is, hangsúlyozta ki az elnök. A csapatok jelentkezését szinte az utolsó pillanatig várják, de legkésőbb augusztus 18-ig.
A helyi és környékbeli sárkányhajó csapatok bevonásával kívánják erősíteni Mosonmagyaróvár és Somorja közötti kapcsolatot, lehetőség nyílik a különböző generációk közötti kapcsolatok elmélyítésére, a közös emlékek felelevenítésére a közös vízitúrákkal.
A Voluta sárkányhajó verseny jó lehetőség a csapatépítésre, sportolásra, szórakozásra, mely által újabb kapcsolatok és barátságok alakulhatnak ki.
Az MVSE várja a csapatok jelentkezését a Volutára, amit a projekt méltó zárásaként rendeznek meg.
Nevezési díj nincs, a rendezvényre várják a látogatókat is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 10:04, péntek | Belföld
Orbán Viktor: olyan választás előtt állunk, amely eldönti a háború és béke kérdését
Olyan választás előtt állunk, amely eldönti a háború és béke kérdését, az amerikai választással együtt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.