Időjárási körülményektől függetlenül bámul ki az ablakon, s alig várja, hogy lába mihamarabb átléphesse a küszöböt, és valahol a fagyos talajon nézzen szembe a fogat vacogtató széllel.

http://madarbarat-.blog.hu/

Így történt meg, hogy egy szép tél végi napon az autó kerekei a Dunakiliti erőmű sorompója után állt meg végre és három test kászálódott ki belőle. Itt minden zipzárra, gombra, csatra szükség lesz - állapítottuk meg már az első másodpercben. Michelin gumiembernek beöltözve indultunk neki a tájnak, Rékával és Bálinttal. Feleségem otthon rótta a kötelező köröket.

A falu felé vezető aszfaltkígyó farkára lépve araszoltunk át az első, majd második hídon. Persze azért nem szótlanul és megállás nélkül. Ezt a környéket nemcsak téli kabátos kétlábúak járják, hanem például majdnem egy méter magas, több mint másfél méteres szárnyfesztávolságú szürke gémek is. Ott álltak jól megszokott gém pózban egy vízre hajló combos faágon. Micsoda tollas! Igazi vizes élőhelyekhez alkalmazkodó állat. Nád vékony gólyalábakkal mélyen bele tud gázolni a vízbe, stabil szigony alakú csőrével pedig villámgyorsan tudja osztani a halált a mellékágakban, vagy épp a főmederben. Egyszerűen tökéletes horgász. Akkor azonban nem volt Rambós kedvében. Csak ott ült, s ki tudja, talán már várta ő is a napsütést, a tavaszt, a virágzó üde réteket?!

Mi nem sokat időztünk mellettük, a tél ugyanis leparancsolt minket a hidakról, mondván szoborrá változtatlak Titeket, ha nem takarodtok innen! Hallgattunk az okos szóra, s lekanyarodtunk, mi több az út alá másztunk és elindultunk Rajka irányába. Erre felé sem hiányzott a keresztrejtvény újság. Volt látnivaló bőséggel. Első körben a vízparthoz mentünk le, s ott néztünk szét. A gyerekek azonnal feltalálták magukat. Réka a jeges sárral talált magának játékot, Bálint egy még félig letört bottal küzdött meg, majd egy fa törzsén kúszott egyre följebb. Az ártérből kihagyták az unatkozás szót. Lépten-nyomon ezer lehetőség a móka, a szórakozás és a szépség megtalálására.

Aki pedig szereti a madarakat, na, annak is két kézzel osztotta a természet az élményeket. Például a kis bukóval, kivel már korábbi kirándulásainkon is találkoztunk, de ő egyszerűen megunhatatlan. Egyszerűen tökéletes tollas. A tollruhája kifinomult ízlésről tanúskodik. Semmi csicsa. A hímnek fehér alapszín benne fekete csíkokkal és szürke árnyalattal. Hmmm! Mi ez, ha nem tökéletes elegancia. Persze párja, a tojó sem öltözött alul! Ő barna sapkát, fehér sálat és szürkés kabátot vett fel a madárbarátok örömére. Ideális pár. Mindezt tetőzi a kellő bizalmatlansága, mely minden elcsípett pillanatot felülértékel. Egyszerűen tökéletes!

A közeledő léptek be is indították őket, és huss, üres lett a víz nélkülük. Marad a menetelés, méghozzá előre. Ez mondjuk szép nyári napokon magától értetődő, de egy markáns jeges szélben már annyira nem. Egy biztos, énekeseink nem dacoltak a vizet borzoló levegővel. Ők valahol a bozótok mélyéről nézhették, amint törünk előre a tájon.

De mielőtt még valaki könnycseppeket hullatna, elárulom megérte! Például azért a pillanatért, amikor a Szárazerdei-ág hídján törtünk át, s egyszer csak csörtetés hallatszott az erdőből. Pár hatalmas barna test vonult át tőlünk vagy nyolcvan méterre. Fejet nem mozgatva egyenesen haladtak, majd tűntek el a sűrűben. No, akkor itt érdemes piano üzemmódba kapcsolni. Érzékszervek felturbózva, radarok bekapcsolva, s vártunk. Néz, néz, néz a szem, s semmi. Még egy kis idő, még egy kicsit több, semmi. Sebaj, egy próbát megért. Majd idővel az előttünk kúszó úton a következő kanyarnál valaki kidugta a fejét. Nagy hopp, ott még egy fej. Aztaaa!

Ha lassan is, de erre fordult a csapat. Majd megtorpantak a hatalmas szarvas testek, s a nagy szemek kereszttüzébe találtuk magunkat. Mi járhatott a fejükben? Ki tudja. De innen távolról úgy látszott izzott a processzor ezerrel. Menni vagy maradni. Átvinni a rudlit az úton pár Sapiens szeme láttára vagy megfordulni? Mint a cowboyok a filmekben, úgy álltunk egymással, s néztünk farkasszemet. Majd megszületett a döntés. Fejet visszavágták és zmmm. Eltűntek az erdőben.

Igen, ezekért a sztorikért érdemes fagyoskodni! A táj azonban nem csak a gímszarvasok miatt érdemes. Egy ide kihelyezett tábla így ír a környékről… „1995-ben fenékküszöb létesült az Öreg-Dunán és egy hullámtéri vízpótló rendszert hoztak létre a vízügyi szakemberek több kisebb műtárgy építésével a Tejfalusi ágrendszerben. A Szárazerdei-holtágra azonban nem voltak hatással ezek az intézkedések…

A Szigetköz ezen értékes szegletének felújításáért a rehabilitációs törekvések folyamatosak voltak. 2009-ben elkezdődött a „Veszélyeztetett madárfajok természetes élőhelyeinek megőrzése a Duna mellékág rendszerében” elnevezésű nemzetközi LIFE – projekt tevékenysége, melynek a keretein belül megvalósult a holtág revitalizációja is… 2011. november 21. új mérföldkő lett a Szárazerdei Duna-ág életében. Ezen a napon véget értek a rehabilitációs munkálatok és ünnepélyesen le lett távolítva az utolsó akadály is, mely gátat szabott a víz útjának a csaknem 20 évig kiszáradt mederben. Az életet hozó víz visszatérése nem maradt figyelmen kívül. A medret gyorsan benépesítették régi lakói – azonnal otthonra találtak itt a halak, beleértve a ragadozó csukát is. Kedvező szaporodási feltételek alakultak ki a vízi gerinctelenek és a békák számára. Ide jár vadászni a vízisikló, a kockás sikló és több vízi madár is. „

A hídon való átkelés után már csak egy rövid szakasz volt hátra, mely felvezetett bennünket a töltésre. Pont, ahogy terveztük. Odafelé megküzdöttünk a széllel, így visszafelé majd hátulról kísér majd. Arról azonban elfelejtettek szólni, hogy nem csillapodni, hanem élénkülni fog. Bele-belekapott a testünkbe és csak úgy taszigált előre. Holott néha például egy–egy csapat fenyőrigó kedvéért szemre nőtt a távcső, de annyira nyomott a szél, hogy remegett benne a kép. Hát jó, amit kellett láttuk. Indultunk tovább.

A szürkülő rideg idő egy sebességi fokkal magasabbra kapcsolta a futóműveket, így viszonylag gyorsan értük el a műutat, melynek a végén már az autó várt.