Hírek
2025. Július 03. 18:41, csütörtök | Életmód
Szeptemberben lesz a „Könnyek a Vízben” Segélykoncert, az adományozás tovább folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a szervezők a „Könnyek a vízben” Segélykoncertet.
A rendezvényhez kapcsolódó adományozó akció azonban tovább folytatódik, ennek keretében a Szerencsejáték Zrt. azonnali 100 millió forintos támogatást nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére.
A vasárnapra várható közel 40 fokos hőség miatt döntöttek a szervezők a koncert elhalasztásáról. A döntést megelőzően mérlegelték a megtartással és a halasztással járó kockázatokat, tekintettel arra is, hogy a mintegy 30 fellépőt felölelő zenei program legalább 8 órás lett volna, valamint figyelembe vették azt is, hogy a hatóságok ilyen hőségben nem javasolják tömegrendezvények megtartását.
A „Könnyek a vízben” Segélykoncert – a szervezők tervei szerint - várhatóan szeptemberben lesz. Az eddig megvásárolt támogató jegyekről az érintettek dönthetnek, hogy a későbbi időpontban használják fel, vagy kérik a jegy árának visszatérítését. Ennek részleteiről a jegyértékesítő Eventim küld tájékoztatást.
A május végi esőzések jelentős kárt okoztak Székelyföldön, a természeti katasztrófa miatt sokan elvesztették vagyonukat, megélhetésüket. Az Ismerős Arcok zenekar emiatt június elején az árvízkárosultak megsegítéséért jótékonysági koncertet hirdetett meg, amelyhez számos zenész és zenekar csatlakozott.
Az eddig beérkezett adományok segítségével a helyreállítási munkálatokat már elkezdték. A székelyföldiek megsegítéséért az adományozási akció folytatódik. A helyzetre való tekintettel a Szerencsejáték Zrt. azonnali 100 millió forint támogatást nyújt.
Szerencsejáték Zrt. Kommunikáció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 09:34, szombat | Életmód
Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés
2026. Július 25. 09:00, szombat | Életmód
Tíz nap alatt négyezer program várja a látogatókat a 35. Művészetek Völgye Fesztiválon
Tíz nap alatt négyezer program várja a 35. Művészetek Völgye Fesztivál látogatóit Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön augusztus 2-áig.
2026. Július 24. 16:00, péntek | Életmód
Verdi-gálával tér vissza az Operaházba Plácido Domingo
Verdi-gálával lép a Magyar Állami Operaház színpadára Plácido Domingo szeptember 23-án, partnere Sáfár Orsolya, Mester Viktória, Brickner Szabolcs és Cser Krisztián lesz.
2026. Július 23. 15:00, csütörtök | Életmód
A Sió-csatorna vizének frissítése miatt történt ideiglenesen vízeresztés a Balatonból
A Sió-csatorna siófoki szakasza elszíneződött és kellemetlen szagú vizének frissítése miatt nyitották ki a zsilipeket a Sió-csatornán mintegy nyolc órára a nyári üzemrendnek megfelelően
