Hírek
2020. Március 04. 09:07, szerda |
Helyi
Forrás: police.hu
Megpakolták a bevásárlókocsit, majd fizetés nélkül távoztak
A mosonmagyaróvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a 08040/1661/2019. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a képen látható két ismeretlen férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019. december 20-án 18 óra 20 perckor egy mosonmagyaróvári élelmiszerüzletben különböző vegyi árukat és élelmiszereket pakolt egy bevásárló kocsiba, majd azt kitolták a boltból, és fizetés nélkül távoztak. A két férfi egy bordó, Volvo típusú kombi személyautóval hagyta el a helyszínt.
A két ismeretlen férfiról a biztonsági kamera felvételt készített.
A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfiakat felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt