Hírek
2020. Október 03. 00:00, szombat | Helyi
Megosztja a helyieket az új beruházás Bezenyén
Több mint száz telkes lakóparkot alakítanának ki a bezenyei mezőgazdasági termelőszövetkezet területén. Júliusban döntött erről a képviselőtestület, melyet 4-3 arányban szavaztak meg a képviselők.
Július végén négy igennel és három nemmel szavazta meg Bezenye képviselőtestülete, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezet helyén több mint 100 lakótelket alakítanának ki. Erről közmeghallgatást is tartottak szeptember közepén, ahol érveket és ellenérveket is meghallgathattak a lakók.
Márkus Erika polgármester nem támogatja a beruházást, ugyanis szerinte főként szlovák állampolgárok vásárolnák meg a lakásokat, így pedig a nemzetiségi arány felborulna.A polgármester szerint az infrastruktúra sem megfelelő egy ekkora volumenű építkezéshez.
Összesen 103 telket alakítanának ki. Az első ütemben negyvenkettőt, a másodikban negyvenegyet és további húsz zártsorú telket, melyek méretei 500 és 700 négyzetméter közöttiek.
A lakóparkot megszavazó képviselők szerint elöregedőben van a bezenyei lakosság, kevés a gyerek, az új házak pedig szerintük idevonzanák a fiatalokat. A beruházást kezdeményező Agro-Lime Kft. arról biztosította a lakókat, hogykizárólag családi házakat építenének, társasházakat és ikerházakat nem. A beruházó hat hónap elővásárlási időszakot is biztosítana a bezenyeieknek és leszármazottaiknak, valamint a falusi CSOK-ot is igénybe lehetne majd venni.Jelenleg a településrendezési terv módosításának előkészítése zajlik és bár a képviselőtestület megszavazta a lakópark építést, helyi népszavazás dönthet a beruházás sorsáról.
A Mosonmagyaróvári Városi Televízió összefoglalója:
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 16:00, hétfő | Belföld
Gyérítik a szúnyogokat
Kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
2024. Május 20. 12:00, hétfő | Sport
Kosárlabda
3x3-as olimpiai selejtezőtorna - Magyarország - Csehország
2024. Május 20. 09:00, hétfő | Sport
Labdarúgás-Németország
Legidősebb fia gólja ellenére vereséggel búcsúzott a Hertha kispadjától Dárdai Pál
2024. Május 20. 06:00, hétfő | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajói