Történt ugyanis egy májusi szombat reggelen, hogy 6 óra tájban tavaszi rügyként pattantak ki szemeim, hiszen tudták, nagy feladat vár rájuk. Meg kell tekinteni a szigetközi madárvilágot. Hipp-hopp, autóba kerültem, majd fék, és még pont időben kint voltam Lipóton.

A volt camping bejáratánál már többen gyülekeztek, kik tudták, miért érdemes legyőzni a korán kelés kellemetlenségeit. Fel is röppentünk a madárvártába és elkezdődött a gyönyörködés. Bemelegítésként a barna rétihéják kezdték a mutatványt, majd dolmányos varjúk, szárcsák és búbos vöcskök kerültek a lencsék elé. A tavaszi szélcsend kötelező kelléke, a madárhangverseny sem maradt el. Nyomták szorgalmasan a főszereplők. Kakukk, sárgarigó és persze a klasszikus énekesek. Mi sem síri csendben szemléltük az eseményeket. Egy – egy újabb tollas láttán (hallatán) újabb sztorik, érdekességek kerültek elő és beszélgettünk róla szüntelen.

Képzeld el, Kedves Olvasó, félig megtelik a madárvárta természetbarátokkal. A korai nap táncra hívja kedvenceinket, mi pedig közösen gyönyörködhetünk bennük. Hmmm… Mi lehet ennél több?! Például az, hogy mindezt kellemes beszélgetések közepette, hol a való világban érdektelen témák – mint például mekkora egy barna rétihéja szárnyfesztávolsága, vagy a miért repülnek délnek a madarak – ott szórakoztató érdekességnek számítottak. Abszolút megértem, hogy a hétköznapi mókuskerék eltávolítja az embert a természettől, de ha tehetjük, érdemes kihasználni az ilyen „ünnepnapokat” és megélni minden pillanatát. Ezt tettük ott közösen.

A jó öreg kíváncsiság azonban leszólított bennünket a lesről és a régebbi főhadiszállás felé vettük az irányt. Nádasok szélén sétálni mindig élvezetes dolog, hiszen sosem tudhatjuk, mit csal elénk a madarász szerencse, de vannak fix pontok, melyekben borítékolható a maximális élményadag. No, valahogy ilyen a kétszintes kilátó, melyhez odaérve jött, aminek jönnie kellett. Odanézzetek, és azt ott látjátok!

Emelkedett a hang és a pulzus. A távcső végén megjelent ugyanis tízszeres nagyításban egy barát, később pedig kontinensünk egyik legpompásabb kacsája, az üstökös réce. Azon aztán ámultunk kollektívan. Húúú, megunhatatlan! Ott, ni a távolban a szürke gém mellé a fajlistára feliratkozott a vörös gém is, valamint a nagy kócsag. Idővel egy villás farkú hófehér, de fekete sapkás tollas is berepült a messzelátó elé. Jééé, ő meg egy küszvágó csér! Közben a talpalávalót a nádirigókból és nádi tücsökmadarakból, kék cinegéből és dolmányos varjúból álló kvartett szolgáltatta. Ez az igazi madármegfigyelés! Ilyenkor irigylem a hétfejű sárkányokat, hiszen ide már egy fej kevés.

Az óránk jelezte, lassan érkezik a következő csapat, így visszalóbáltuk lábainkat a kiinduló pontra.

Percre pontosan érkezett Mohay tanár úr is újabb kalandorokkal, kik szintén kíváncsiak voltak a morotva világára. Nekik sem okozott csalódást. A területre rendre szállította az élményeket, mi több, egy sztárvendéget is küldött, mely bearanyozta a reggeli madárlest. A nádas közepén egy tenyérnyi nyílt vizes területre kiúszott pár cigány réce. Ővele találkozni igazi kiváltság! Nem lehetetlen, de azért mégiscsak valami miatt fokozottan védett faj. Az országban csupán ezer pár körüli a költő állománya, emiatt természetvédelmi értéke egymillió forint. Mi pedig ott nézhettük kedvünkre! Persze nem sokáig. Ő nem az a magamutogatós fajta, szerényen visszahúzódott és beúszott a növényzetbe.

A madármegfigyelés után összeboronáltuk csapatunkat és elindultunk Dunaremete felé egy túrára. Nem akarom ennyire nyíltan szembedicsérni a kijött természetbarátokat, de mégis! Ugyanis az a hozzáállás, amivel kijöttek, egyenesen tökéletes. Kirándulásunk első perceitől látszott nem a bivaly vontatta ki őket Lipótra. Örömmel vették a természet minden megnyilvánulását, és amikor a túra ad hoc jellegére utaltunk, miszerint elindulunk egy irányba és majd meglátjuk menet közben, meddig jutunk, mire lesz igény, fenntartás nélkül fogadták. Ez igen! Akkor lássuk!

Kisétáltunk a fürdő parkolója felé, majd uzsgyi, vissza a levágott holtág partjára. Jöttek is szépen tovább a fajok. Bütykös hattyú, házi rozsdafarkú, zöldike. Mi több, egy tőkés réce is elénk vezette kiskacsáit… Lipót utolsó házának elhagyása után egy kis pihenő hely van kialakítva, mely erőgyűjtésre kiváló lehetőség. Le a hátizsákokkal, szerelvényigazítás. Pár perc, újra talpra készen vártuk a kihívásokat.

A terepülést elhagyva azonban a környék tollasai annyira nem haverkodnak le a kétlábúakkal, de ez így is van rendjén. Emiatt mással dobtuk fel a hangulatot.

Kezdetben kisebb-nagyobb futások következtek, majd elbújtunk a törpékkel a szüleik elől és jól megijesztettük őket. A méterek persze folyamatosan fogytak, és így értünk ki a Dunaremete felé lévő tóhoz, hol szintén megállót fújtunk. Persze nem csendes pihenőt, mivel a csapaton nem a fáradtság, hanem a lelkesedés látszott a madarak iránt, elő került egy két sztori, rövid bemutató, például arról, hogy miért van közel négyszáz féle madár a Kárpát – Medencében.

Amikor mindenki feltöltötte magát energiával, újra elindultunk, de csak a kedvenc mezőkig, hiszen a csapaton már a kisebb előadásokon is látszott, nem csak érdekli őket a természet, hanem kellő vállalkozó szellem és dinamizmus is megvan bennük jó kis játékok játszására. Akkor lássuk! Kezdtük a sólymos fogócskával, mely osztatlan sikert aratott közöttük. Mi több, egy alkalom nem is volt elég nekik, újra és újra szerették volna, de volt még csókás kergetőségünk is. Persze azért a tüdő és a szív ott is emberi anyagból volt, s holott a lelkesedésük mindezt feledtette velük, pihi gyanánt a madarak méretéről is jött egy nyugodtabb mókázás. Utána újra sólymozás… Micsoda lendület, lelkesedés…

Amíg ilyen gyerekekkel és szülőkkel is lehet találkozni, nem fog kialudni a természetvédelem lángja! Út közben ugyanis sikerült több felnőttel is beszélgetni, s kiderült egy nyelvet beszélünk. Üdítő, felpezsdítő volt hallani azokat az értékeket, melyekről meséltek, például az az apuka, ki célként jelölte meg, hogy aprójával megismertesse a Szigetköz minden zegzugát!

Az idő azonban itt is lágyan követett bennünket és odakacsintott felénk, ha most elindultok nem kell erőltetett menetet nyomni a parkolóig. Jól van kedves barátunk, hallgatunk rád. A következő célpont még messze volt és nem is akartunk feszes programot. Így laza csoportban, társalgás közepette visszasétáltunk a madárvártáig. Ott már a Nap magasan járt, s jelezte, lassan átfordul az égbolton. A kezek kéznyújtásra lendültek és lassan mindenki elindult hazafelé.

Mit is írhatna egy természetbarát egy ilyen csodás nap után? Elsősorban azt, hogy köszönjük szépen Mohay Péter tanár úrnak, hogy meghirdette, kiinvitálta a családokat Lipótra. Nélküle nem állt volna össze csapatuk, ahogy persze azon szülők és gyerekek nélkül sem, kik lemondtak a jól megérdemelt szombat reggeli hosszas ébredezésükről és kijöttek megcsodálni a szárnyasokat. Ők már tudták, néha érdemes feláldozni a passzív pihenést valamiért, amit úgy hívnak, madármegfigyelés. Szeretném megköszönni minden kedves kilátogatónak azt a fajta hozzáállást, amit az egész túrán! Találkozzunk Veletek és minden Kedves Olvasóval a Szigetköz többi rejtett ösvényein is!