Történt ugyanis egy szép novemberi hétköznap, hogy szabadság lévén a kötelező köröket futottam. Egyszer csak letudtam a feladatokat és egy fényképezőgéppel a nyakban a lakástól két kilométerre terveztem a hazafelé vezető utat. Mi lenne viszont, ha kirándulósdit játszanék? Hétköznap úgyis csak közlekedik egyik pontról a másikra az ember, most azonban dobjuk kútba ezt a szerepet! Öltözzön át a tudat turistává! Rutin volt hozzá, így csiribú csiribá, máris kalandor lettem.

A terv utcáról a Gorkij felé átérve egy fákból álló csoport hirdette az őszt. Milyen érdekes, autóból és olykor gyalog is, huss, észrevétlenül elsuhanunk mellette, de most így túrázóként blokkoltak a lábak. Igaz ennek valós okát az ágakon vidáman hintázó széncinegék adták. Fiatalos, lendületes énekükkel elcsavarják a madárhangra szomjazók fejét és már csak azt veszi észre az madárbarát, hogy nyakát tekergetve ott áll a zsebkendőnyi erdőcske között és „itt van, ott van” – t játszik. A tucatnyi fa odavonzotta a kevésbé ismert, de legalább annyira aranyos őszapókat is. Ha van tollas, kit cukinak lehetne nevezni, hát ők azok. Édes kis fejecskéjükkel, pöttömnyi testükkel és hosszú farkukkal akrobata módjára ott egyensúlyoztak az ágak között és keresték szerény reggelijüket. Micsoda idill az autók és a gyalogosok között.

A tél közeledte azonban hőmérsékletben is meglátszott és a hideg befurakodott a kabát, a pulcsi, mi több, a póló alá is. Nem volt mit tenni begyújtottam pár rakétát és átviharoztam a várba. Zsúfoltabb hétvégéken, mikor csak egy-két óránk marad a szabadban csavargásra, többnyire ezen a környéken van a befutó, de nem véletlenül.

Az tény, hogy gyönyörű településeink vannak a Dunántúlon, Szigliget, Tata, Dömös, Fertőboz, hogy csak párat említsünk, de nálunk is van mit csodálni, az biztos! Nézz csak körbe itt a belvárosban. A vár, a Wittmann park, a sétáló utca, vagy épp a termál környéke kiváló lehetőség egy kis üdítő sétára.

Az igazi ínyenceknek viszont a Lajta part való. Az biztos, ha egy távoli városban látnánk ilyet, csorgatnánk a nyálunkat és elábrándoznánk rajta, ha itt laknánk, mennyit csavarognánk erre. Így hát élve a lehetőséggel, járjuk is a tájat rendesen. Ok pedig van rá ezer. Például az ősz festőművész megszámlálhatatlannyi színnel készített képe. Micsoda pompa! Holott tavasszal az üde zöld szín is megunhatatlan, ez a vizuális kavalkád szinte beszippantja a rá kíváncsi nézőközönséget és alig pár lépés a forgalmas hídtól, máris természetjáró hangulatban ringatózhatunk. Dolgozik is rajta a természet keményen!

Első körben a jól ismert, szinte kötelező fajt hozza, a tőkés récét. Ők szerencsére mindig ott vannak a környéken és megengedik, hogy szabadon nézegethessük őket. Persze láttuk már láttuk, de amikor az apró lábaikkal ott tolják magukat előre, azt megunni lehetetlen. No, meg az apró énekest, kik a bokrok, fák között nyüzsögnek szüntelenül. Széncinege itt is a király, viszont a háttérben megszólalt egy-két süvöltő is. A nyári történtek egyike sem szól róluk, hiszen ők csak ősszel kapnak meghívót erre a vidékre. Van azonban egy tollas, kit az aprócsőrűek nem várnak. Már magáról a sziluettjétől is csendben lesznek és meglapulnak. Karvallyal találkozni elsősorban a természetbarátoknak élmény. Még a vele egy súlycsoportú vetési varjúk sem rajongói, mi több a szemem láttára vették üldözőbe és fentről levágva riogatták. Ez persze vélhetően bosszantotta a predátort és jobbnak látta odébb evezni az látóhatáron kívülre. Amint eltávolodott, újra megpezsdül az élet, s egy bennszülött csuszka adta hírül a világnak, köszöni szépen, jól van.

Zajlik tehát a móka a folyóparton, de nem csak a vitorlázó falevelek és tollas barátaink adhatják az élményadagot. Elég önmagában a napsütés is, melyből szerencsére nem volt hiány. Igaz a szél is tiszteletét tette a vidéken, ez persze csorbította az év vége felé az amúgy is piano stílusú madárdalt, de mivel hátulról érkezett, legalább a hőérzet nem csökkent annyira. A fény viszont megállíthatatlanul ömlött és szinte fürdik a természetjáró ilyenkor a derűben. Jön, jön, és csak jön, már ez önmagában elég a kellemes hangulathoz. Mindehhez hozzájárul az ősz ruhája. Az tény, hogy a kötelező feladatok szétforgácsolják az ember energiáit, lekötik figyelmét, de mindenki magának tesz jót, ha felismeri, milyen csodaszép helyen lakunk! Erre pedig itt a Szigetköz fővárosában nagyszerű lehetőségeink vannak!

Például egy sétával a folyóparton, mely mehet egészen a bicóig, Rudolf ligetig vagy még annál is tovább. Mivel azonban a lakásunk körvonalai lassan megjelentek, a száraz levelekkel jóllakott lábbelik, ha rövid időre is, de elbúcsúztak a természettől, aszfaltra léptek és elindultak hazafelé.