Erről szól a következő történet.

Egy hétköznap reggelen a kötelező körök letudása után ott ültem az autóban arccal Halászi felé, s azon gondolkoztam hetven kilométer per óra tempónál, hogy melyik az a sebesség, mely nem küld fel a fára. A vastag ködpaplan, melybe négy kerék haladt, nem épp ideális körülményt adott a közlekedésre. Valahogy mégis sikerül az ásványrárói abcig elevickélni, hol erős jobb kanyar után egy nagyon-nagyon hosszú úton találtam magam, mely az aznapi célállomást ígérte.

A hóolvadást követő terepi utak sejtetnek némi izgalmat, főleg személyautóval. Az első pár száz méter múlva jelentkeztek is a problémák, majd a sár egyre nagyobb kihívások elé állította a gépet. Többször kopogott a kocsi alja, s bizony már a szélvédőre is jutott a masszából. Van az a pillanat, amikor talán még nem késő, kútba kell dobni az aznapi tervet. Ipszilon, majd valahogy vissza. Sikerült. Újra bent voltam a faluba, irány egy biztonságos parkoló, majd némi gyönyörködés a kocsi kinézetén – hmmm, ez tényleg trutyis lett.

Indult hát a túra, fel a töltésre, gyerünk! Az útelágazások mágnesként vonzzák a kíváncsi tekintetet, miért megy le arra az út, mi lehet ott? Egész nap tudjuk keresni ezekre a válaszokat, közben araszol az ember egyre tovább. Míg nem ismerősök sziluettjét rajzolta ki a távoli messzeség. Felhívtam telefonon, ők lehetnek-e azok? Jött a válasz. Igen! Itt vagyunk Ásványon. Összefutottunk és társultam. A terepjáró platóján három férfi, elől az utas térben ketten vágtunk neki a túrának. A sofőr óvatosan kezelte a gázt, de azért kalandban így sem volt hiány. A területet jól ismerők meséltek erre-arra mi van, na és arról, hogy mi lesz! Képzeld el, Kedves Olvasó. Valamivel fagypont fölötti hőmérsékletben ott ül, tornászik, kis túlzással bukfencezik három fiatalos terepre ácsingózó srác az úttalan utakon döcögő terepjárón, miközben a természet megvédéséről beszélgetnek. Kell ennél több egy kiránduláson? Pedig lett! Egyszer csak megállt a pikup, pont ott, ahová eredetileg szerettem volna eljutni. Mit mondhat ilyenkor az ember. Köszönöm!

Ők vissza a faluba, én pedig az eredeti elképzelésnek megfelelően indultam tovább. Öreg korhadó fák között vitt be az út a Duna mellékágához. Tél végén már tollas barátaink törik meg a csendet. Egyre többfelé hallatszott a széncinegék ismerősen kellemes éneke, valamint a fakopáncsok dobolása. Így értem ki egy megbontott záráshoz, kinél a nyugalom és a béke lakott. Van az úgy, hogy csak nézed a vizet és kész. Ennél több nem is kell. Pontosan elég a kellemes érzéshez.

A kíváncsiság azonban beleáramlik a lábaidba, és úgy illedelmesen elindítja őket a következő állomásra. Mit tehetnek szegények? Hallgatnak rá és teszik a dolgukat. Jöttek hát az újabb kilométerek a szélcsendben, de még mindig szürke időben. Ezt azonban a szárnyasok nem komálják. Valahogy nincsenek elájulva ettől. A szelet, főleg az énekesek kifejezetten utálják, de ezt a semmilyen időt sem komálják. Így hát maradt a táj csodálása, amiben azért nem volt hiány. Mi több! Akit erre a térségbe visz a természetjárás hívó szava, hát mosolyogni fog a szeme. A nem ritkán látható fagyárak helyett itt öreg, a szó legnemesebb és leggyönyörűbb természetvélelmi értékében lepusztult erdő fogadja. Hmmm, ez aztán a látvány!

A tekintet megakad az első vonalba, s alig birkózik meg a következő méterekkel. Itt ugyanis van mit látni. Ez igazi élőhely. A golfpályák, vagy épp az egyenes vonalba ültetett fák a madarak számára szinte sivatagok, s ezzel a madárvédők szemében értéktelenek. Ahol viszont barátaink otthonra lelhetnek, abban lehetőséget, szépséget látunk, és így alakul ki az a szemlélet, ami egyszerűen szólva, minél dzsumbujosabb, annál jobb.

Például az őszapónak is, kik éppen erre jártak. E cinegék csoportjába tartozó kedves kis tollassal öröm találkozni. Nem csak mókás külleme, vele semmivel össze nem keverhető hosszú farka teszi érdekessé, hanem bizalmas viselkedése is. Ha velük találkozol, válj szoborrá és meglátod, akár egy két méteren belülre is megközelítenek. Ott szríííízik majd körülötted a csapat. Jó pofák!

A fakusszal ennyire nem lesz egyszerű dolgod. Ő ennél óvatosabb madár. Kezdetben szabad szemmel, majd amikor megvan, gyorsan rá a távcsövet, hiszen araszol egyre följebb és följebb a fák törzsén.

Jó játék ez, mellyel el lehet tölteni akár egy egész napot. Igaz a nap akkor még valahol a köd mögött bujócskázott, csak a csuklón pánttal felcsatolt készülék mutatta. Héjj! Ha a civilizációs kötelességeidnek is eleget akarsz tenni, hátra arc!

Valljunk színt, vannak arányok, miket illik betartani, így ha nehezen is, de megfordul az ember, annak biztos tudatában, hogy nemsokára újra járhatunk erre. Addig viszont még jó sok ezer métert kell lenyomni a kocsiig. Jött a parancs a lábaknak. Előre! Fel a töltésre és végig - végig tovább!

Nagy Kornél