135 éve, 1884. március 29-én nyert szentesítést az 1884. évi VII. törvény, amely „némely megyék határának egyes községek és puszták átcsatolásáról rendelkezett”.
Ebben szerepel 1. §. 1. alatt hét Pozsony vármegyei alsó-csallóközi község: Darnó, Kiliti, Kisbodak, Lipót, Püski, Remete és Zselyi, melyeket Moson megyébe helyeztek át.
Ugyanekkor került Pócsfalva (Flanschendorf) Moson megyéből Pozsony megyébe.

Természetesen nem előzmény nélküli a közigazgatási átcsatolás.
A Duna menti települések állandóan ki voltak téve az árvizeknek. A Pozsony megyei, de a 19. századra már a Duna jobb partján lévő települések a károk megelőzésére vagy megtörténtük után, a két szomszédos megye Pozsony és Moson - ha nem is mindig - de egymásra utalva, egymást kisegítve enyhítették a károkat és végezték a helyreállítási munkálatokat.

Az első közigazgatási átcsatolásra már a szabadságharc idején sor került.
1849 augusztusában Króner Lajos Mosony és Pozsony vármegyék közös királyi kormányzó biztosa, a hét Pozsony megyei alsó-csallóközi község előfogatait, a császári hadsereg számára, Moson megyéhez állítatta ki, majd őket 1850-től ideiglenesen közigazgatásilag is Moson megyéhez csatolták. Tíz év ideiglenes állapotot követően, a települések - történelmi hűség miatt - kerültek vissza Pozsony megyéhez. A két megyei delegáció 1861. január 25-én tartott hivatalos átadás-átvételt Kilitiben, a községházán. Pozsony megye részéről Bittó Kálmán másod alispán vezette a küldöttséget, Moson megye részéről Major Pál másod alispán volt a kirendelt küldöttség elnöke.

A hét község újra Pozsony megyei léte, a későbbiekben azonban már nem volt észszerűen fenntartható. Tíz év múlva, 1871. január 21-én Kisbodak, Darnó és Püski szigetközi községek nyilatkozatban kérelmezték Moson megyébe való visszacsatolásukat. Indokaik közt leginkább a tetemes költségekkel járó közlekedési hátrányokat említették, miszerint a megyeszékhely Pozsonyba az ügyek intézése (telekkönyv, árvapénztár, stb...) szárazföldön oly távol esik, hogy kocsival egy nap sem lehet megfordulni, azt ráadásul Moson megyén keresztül kell megtenniük. A járási székhely Dunaszerdahely, pedig még messzebb van. Igaz ugyan, hogy onnan csak az öreg Duna választja el őket, azonban a csónakon való átkelés életveszélyes. Nyáron is nemhogy még télen, amikor akár hónapokig megszűnik az átkelés lehetősége. A hivatalos ügyek határidejére (bíróság) képtelenség a pontos megjelenés lehetősége is. Ez fordítva is igaz, ha a hivatalnokoknak kell kiszállni a községekbe, mert a rendezetlen közlekedési viszonyok hátráltatják az ügyek elintézését.

A tőszomszéd Moson megye székhelye Magyaróvár viszont közlekedés szempontjából jó fekvésű, közel egy órányira fekszik, adózás tekintetében már rég óta ide adóznak. A szigetközi lakosság kereskedelem céljából a heti vásárokra a Moson megyei piacokra járnak, mely alkalommal egyéb ügyeiket is elintézhetnék, ha Moson megyeiek lennének. A nagyon rossz körülményeik orvoslására kérték a kormányt és az országgyűlést, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően minél előbb kerülhessenek át közigazgatásilag Moson megyébe.
Természetesen Moson megye örömmel vette a kérést, ami terület növekménnyel és a lakosságszám emelkedésével járna.
Közel másfél évtized múlva, 1884-ben született meg a várva várt döntés, az 1884. évi VII. törvény, mely többek közt a hét szigetközi településről is rendelkezett. A megye járás beosztása tekintetében az alsó hat községet a magyaróvári járásba sorolták, Kiliti egyedüliként került a rajkai járásba. Országgyűlési választási kerületek tekintetében hasonlóan a járásbeosztáshoz, a hat község a magyaróvári kerületbe, Kiliti pedig a zurányi választókerületbe került. A hét Pozsony megyei községet május 20-ai határnappal kellett közigazgatásilag Moson megyéhez csatolni, ezért a hivatalos átadására május 19-én délelőtt 10 órakor került sor Püskin.

Moson megye küldöttsége a következő tagokból állt: Pataky Fábián alispán küldöttségi elnök, dr. Cselley János törvényhatósági bizottsági tag (közjegyző), Nedeczky János törvényhatósági bizottsági tag, Tóth Imre megye főjegyző, Hardy Lajos törvényhatósági tiszti ügyész, Ékei Antal levéltáros, Koós Sándor magyaróvári és Fröchlich Tófor rajkai szolgabírók, Major Pál királyi tanácsos árvaszéki elnök és Modrovich Ernő árvaszéki számtiszt. A küldöttségek úgy állapodtak meg, hogy az iratok átadás-átvétele tekintetében július 1-én és 2-án, Pozsonyban folytatják a főként a közigazgatási, gyámügyi és a levéltári iratok átadás-átvételét. A delegáció Magyaróvárról már korán reggel elindult, hogy a rajkai megálló után, 9 órára megérkezzenek a pozsonyi megyeházára. Itt dr. Cselley, Nedeczky, Pataky, Ékei, Major, Modrovich, Koós és Hardy urak vettek részt. Tóth főjegyző pedig már egy nappal korábban Pozsonyba ment.

A hetven tételnyi iratot a levéltáros által Pozsonyban vásárolt két ládában hozták Magyaróvárra a megyeházára, ahol szétosztották a megfelelő hivatalnokok részére, az ügymenet zökkenőmentes folytatása érdekében.

Terület (hold) Lakosság (fő)
Darnó 2117 777
Kisbodak 1363 507
Lipót 4463 826
Püski 1616 557
Remete 850 364
Zselyi 2989 558
Kiliti 3434 1002
Hét község összesen: 16832 hold 4591 fő

A hét új községgel Moson vármegye településeinek száma 1884-ben 60 lett; a területe összesen: 351656 hold, a lakossága pedig 85961 fő.

A későbbi évek során többször is felmerült a lakosság kívánatára további Pozsony megyei Duna jobbparti lakott szigetek, Moson megyéhez csatlakozása. 1896-ban a megye át is vette volna őket, azonban ezt a belügyminiszter nem engedélyezte. Ez a döntés egybevágott a Rajka és Kiliti közti úton tervezett, állandó összeköttetést biztosító vashíd létesítésének a tervével, amelyet viszont a kereskedelemügyi miniszter nem engedélyezett.
1910-ben pedig a helyi „Mosonvármegye” sajtó többször is cikket közölt a Duna bal partján élők sanyarú helyzetéről, hogy idő- és célszerű lenne ezen lakott helyek, úgymint Cikolasziget, Galambossziget, Tejfalusziget, Kukulómajor és Lidlmajor átcsatolása Moson megyéhez.
1918 decemberében a Duna jobb partján lévő Cikolasziget, Nagysziget, Galambossziget, Doborgazsziget és Sérfenyősziget külterületi lakott helyek lakói népgyűlést tartottak e kérdésben és id. Timaffy Endre nyugalmazott iskolaigazgató vezetésével kérték a Duna bal parti anyaközségeiktől való elszakadásukat, Pozsony megyéből Moson megyébe és a magyaróvári járásba való tartozásukat. Elhatározásukat a Nemzeti Tanács elnöke Ruff Andor továbbította dr. Hegyi Gyula kormánybiztos-főispán és Csatáry Elek alispán-helyettes részére a hivatalos intézkedések megtételére. Régi vágy volt ez az 1400 főnyi színmagyar szigetlakónak, melyet még tetézett, hogy 1919 januárjának első napjaiban a Pozsony megyei Duna bal parti anyaközségeik cseh megszállás alá kerültek, miért is a jobb parton lévő lakott külterületeik mindenfajta közigazgatás nélkül maradtak.
Az 1920. június 4-én Trianonban kötött békeszerződés pedig Magyarország és Csehszlovákia közötti határnak a Duna folyó hajózási fővonalát adta meg. Ezáltal végleg elszakadtak a Pozsony megyei Duna bal partján lévő Doborgaz, Keszőlcés, Tejfalu és Vajka anyaközségeiktől. A jobb parton, Magyarországon maradt külterületeiknek pedig, mint önálló községeként kellett működniük - anyaközségeik nevén hozzáírva a „sziget” szóval. Cikolasziget, Doborgazsziget és Sérfenyősziget önálló kisközség lett egyedül Tejfalusziget lett Dunakiliti része.

A Szigetközben lévő települések nagy-dunai elszigeteltsége ugyan megszűnt a Moson megyéhez csatolásuk által, azonban a Mosoni-Duna, ha kisebb mértékben is, de továbbra is közlekedési nehézséget jelentett a lakosság részére a megyeközpont felé. Ezért épült meg 1906-ban a Halászi híd és ezt lett volna hívatott enyhíteni a Szigetközi Helyi Érdekű Vasút Győrtől Magyaróvárig, amit 1907-ben gondoltak ki, a Halászi-hídon átvezetve, azonban ennek tervét 1914-re elvetették - nem a háború, hanem bizonyos részek érdektelensége miatt.
A mosoni-dunai réveket a 20. század folyamán fokozatosan felváltották az állandó hidak Kiliti és Rajka, Halászi és Magyaróvár, Kálnok és Moson, Magyar- és Horvátkimle (Darnózseli, Hédervár), Mecsér és Ásványráró Dunaszeg Dunaszentpál között. Egyedül csak a Magyaróvár és a Kálnok közti rév helyén nem valósult meg az állandó híd, pedig erre is voltak elképzelések az 1920-as évek elején.
Az állandó hidaknak köszönhetően megszűnt a Szigetköz elszigeteltsége olyannyira, hogy a földrajzilag nem Szigetközbe tartozó Mosonmagyaróvár várost szokták a Szigetköz fővárosaként emlegetni, pedig annak csak a kapuja.