Hírek
2021. Szeptember 03. 00:00, péntek | Helyi
Faluismereti séta Dunaremetén
Idén a darnózseli iskola 5. osztályos tanulóit érkeztek Dunaremetére, hogy megismerhessék a település szellemi és építészeti emlékeit.
A faluismerti sétát a magyar népmese napjára időzítették, ezért mesékkel és helyi mondákkal készültek a gyerekek. A helyi mondákhoz rajzokat készítettek. A faluházban kiállítást rendeztek a gyerekek által a helyi mondákhoz készített illusztrációkból. A tanulók a rajzok bemutatása mellett elmesélték a mondák tartalmát. Ezután a falu történetéről és a faluházban fellelhető emléktárgyakról meséltek nekik. Így ismerhették meg a legénycímert, az iskolai kereszt történetét. Megmutatták nekik a faluzászlót és beszéltek a település címerének jelentéséről.
A tízórai után Gregusné Szabó Melinda volt igazgató irányítása mellett könyvjelzőt készítettek. A kézművesfoglalkozás után faluismereti sétára indultak. Ennek során megismerték a templom, a mellette lévő rejtélyes kő, a Remete szobor és a millenniumi kettőskereszt történetét. A temetőben gyertyát gyújtottak a háborús hősök sírjánál, leróva tiszteletüket.
A falu felnőtt és gyermek játszóterén kipróbálhatták ügyességüket. A volt igazgatónő útközben megismertette a gyerekeket a körülöttük fellelhető természeti értékekkel. Kisétáltak a platánokból álló fasorhoz, ahol egy játék keretében megfigyelték a természet hangjait. A cél az volt, hogy a gyerekek minél többet megtudjanak a közvetlen környezetük építészeti, természeti és kulturális emlékeiről.
A visszajelzések alapján a tanulók jól érezték magukat és rácsodálkoztak, hogy ez a kis település mennyi kincset rejt. A program a TOP-5.3.1-16-GM1-2017-00004 „Fújdogál a szél az öreg Duna felől” c. projekt keretében valósult meg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 16:13, csütörtök | Belföld
Kecskeméten folytatta vidéki kampánykörútját Orbán Viktor
2024. Május 16. 16:12, csütörtök | Belföld
Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
2024. Május 16. 16:11, csütörtök | Belföld
Fiktív motorkerékpár-eladások hátterét göngyölítette fel a NAV
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára