Hírek
2018. December 07. 17:13, péntek |
Helyi
Forrás: Ügyészség
Embercsempészek szervezőivel szemben emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy házaspárral szemben – távollétükben – emelt vádat szervezőként elkövetett minősített embercsempészés miatt.
Az oltalmazott státuszú pakisztáni állampolgár és magyar állampolgárságú felesége a vádirati tényállás szerint öt győri férfit irányított, akik 2017-ben rendszeresen szállítottak Magyarországon jogtalanul tartózkodó személyeket a déli határtól Hegyeshalom térségébe.
A szervezők az egyik férfival még utóbbi letartóztatásának ideje alatt is egyeztettek a szállításokról egy szabálytalanul a büntetés-végrehajtási intézetben tartott telefonon.
Az embercsempészések végrehajtóinak felelősségre vonása – akik közül négy elkövető személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéssel érintett – a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata alapján idén nyáron bírósági szakba lépett.
A szervezőket a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség – ismeretlen tartózkodási helyük miatt – idén nyáron távollévő terheltté nyilvánította. Velük szemben nemzetközi és európai elfogatóparancs is kibocsátásra került.
A házaspárral szemben a Győri Törvényszék fog eljárni, mivel a terhükre rótt bűncselekmény tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 16:00, szerda | Belföld
NAV: az Adótraffipax rovatból tájékozódni lehet, hogy hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
