Hírek
2018. November 23. 10:50, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Elhunyt a világ legidősebb apácája
Száztíz éves korában Krakkóban elhunyt a világ legidősebb apácája, aki segített zsidók mentésében a vészkorszak idején – közölte csütörtökön a krakkói főegyházmegye.
Cecylia Maria Roszak domonkos rendi nővér, aki március 25-én ünnepelte a 110. születésnapját, 2009-ben megkapta a Világ Igaza kitüntetést a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettől.
Cecylia nővér 1908-ban született a Nagy-lengyelországi vajdaságban, 1929-ben lépett be a krakkói Na Grodku kolostorba, ahol öt évvel később örökfogadalmat tett.
1938-ban az akkor Lengyelországhoz tartozó, mai litván fővárosba, Vilniusba küldték, ahol részt vett egy kolostor alapításában, amelyben a többi apácával együtt zsidókat - közöttük több ismert ellenállót - rejtegettek a náci megszállás idején.
Előbb a közösség orgonistája, kántora volt, majd több alkalommal is a kolostor főnöknőjévé választották. Néhány éve, jóval a 100. születésnapja után azt mondta nővértársainak, hogy "az élet szép, csak túl rövid" - olvasható a főegyházmegye internetes oldalán a gyászhírt bejelentő közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 06:57, kedd | Külföld
Trump a NATO jövőjét is megkérdőjelezte a Hormuzi-szoros miatt
Nyomást gyakorol szövetségeseire Donald Trump: az amerikai elnök szerint a NATO jövője is veszélybe kerülhet, ha a tagállamok nem támogatják az Egyesült Államok fellépését a Hormuzi-szoros térségében.
2026. Március 16. 12:00, hétfő | Külföld
Március 15. - Nicusor Dan: ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
2026. Március 15. 12:00, vasárnap | Külföld
Donald Trump nemzetközi haditengerészeti együttműködést kezdeményez a Hormuzi-szoros biztonsága érdekében
Donald Trump amerikai elnök szombaton nemzetközi haditengerészeti együttműködést helyezett kilátásba a Hormuzi-szoros kereskedelmi forgalmának újraindítása érdekében.
