Majd mellé egy kupicát, egy csészét, s utána egy bögrét. Melyiket választod? Vannak olyan dolgok, melyek annyira tömények, hogy egy gyűszűnyi is elég belőlük, vagy ha nem is telít el, csupán megadja a hangulatod. A következő kirándulás helyszíne is hasonló kaliberű. Egy hely, melyből elég pár csepp és bearanyozza a hétvégedet, s az azt követő napjaid. Jöjjön hát a Rudi-rét!

Egy barátságos napon a szívben található mágnes ismét kivonzott a Dunakiliti térségbe, igaz most egy kicsit lejjebb, Tejfaluszigeten túl pont neki a töltésnek. Itt állt meg a négy kerék, s kapta meg dicső feladatát a láb, hogy arra vigyen, merre a központ vezényli. Már a kiszállás után blokkolt a test. Stopp! Szép délutánt kívánt ugyanis egy a karácsonyi énekekből is ismert „parányi ökörszem, kuporog az ágon”. Na, őt sem keveri össze mással a madarak után bujkáló túrázó. Nemcsak apró mérete teszi egyedivé, hanem a bokrokban egérként bujkáló jelleme is. Őt ne várd, hogy felhőkarcolók magasságában keringjen, mint egy mezei pacsirta. Ő nem olyan. Inkább a cserjék sűrűjéből kandikál ki, s még azt sem bánja, ha megpillantod. A mindenki által jól ismert széncinegék is feltűntek a területen, s mutatták, itt is élnek ám a sárga mellényesek.

Oké, oké, köszi mindezt, de ott a töltés túloldalán mi lehet? Dobjuk át magunkat rajta. Hopsz és máris a Rudi-rét kapujában találjuk magunkat, hol egy tábla fogad, melyen a terület története elevenedik meg a türelmes csavargó előtt.

Ebből derül ki, hogy a régmúlt embere a területen legeltette jószágait. „Az állatokat Szent György napján átúsztatták és Szent Mihály napjáig a legelőn tartották.” Tovább olvasva megtudhatjuk, hogy a környék nevét Szalai Rudolfról kapta, ki családjával együtt élt itt. 1987-től az erőmű építéséhez innen is termeltek ki alapanyagot. Ennek abbamaradásával a környékre innen - onnan hulladék került. Idővel azonban rehabilitációs munkák kezdődtek, elszállították a szemetet, és „ A Rudi-rét területén lévő régi bányató vízfelületét – a terepmélyedéseket kihasználva – összekötötték a Szigeti Duna–ág medrével egy 80 méter hosszúságú csatornával, így egy újabb értékes vízjárta élőhellyel gazdagodott a terület”.

Lássuk hát, milyen lett? Már az első lépések után látszik, ha itt a madarak némasági fogadalmat fogadtak, akkor sem esünk kétségbe. Nem voltam egyedül a környéken. Illedelmesen bekopogtatott az ajtón a tél is és igaz, nem várta meg a választ, véleménytől függetlenül berontott. Nem bánjuk azonban ezt az illetlenséget.

Ő ugyanis mindemellett nem kergette ki a tavaszt. Csupán befurakodott mellé, egy picit kidekorálta a konyhát. Fogta a porcukor szórót, félig megtöltötte és meghintette vele az egész tájat. Csak úgy leheletvékonyan, hogy hangulatos legyen. Idővel otthon érezte magát, s az általa meghívott vendégek kezét nem engedte el. Például a térség legnagyobb rigófaját, a léprigót is marasztalta még.

Mindemellett azonban nem ütötte orrát a tavasz dolgába. Ő még csak most érkezett és serényen munkához látott. Kettétárta karjait és hívta haza a környék madarait. A leglátványosabb mozgást a vörösbegyek terén ért el. Amerre csak a fül láthatatlan hírvivői elértek, csak vörösbegy hanggal tértek vissza a dobhártyába. Innen, onnan, amonnan, mint kutyakiállításon a csaholás, olyan természetessé vált e bájos madárnak az éneke.

Nem is lehet rajta meglepődni, hiszen a környékünk legkisebb rigója ilyenkor érkezik haza. Zsoldos Árpád a madárhangok egyik hazai géniuszának internetes bejegyzéséből is megtudhatjuk, ők bizony most azért énekelnek, mert az alkalmi megállóhelyeken lévő hami bázist őrzik. Ahogy írja, a számunkra kellemes dallamok csupán látszat, ez igazi valódi „harci dal”. Itt viszont nemcsak dalcsata zajlott, hanem tettlegességig is fajult a dolog. A réten ugyanis két elszánt madár egymást hevesen kergette, majd egy pár másodpercre össze is csaptak.

Voltak azonban ennél jóval szolidabb szereplői is a délutánnak. Például az a csuszka, ki a közeli fán araszolt egyre följebb, majd horizontálisra vette a figurát és az ágon apró szemével, viszont erős csőrével szedegette össze a természet spájzában még megmaradt fehérjét tartalmazó morzsákat.

Őt nem hozza lázba a távoli országok tájai. Tojik rá, de nagyot. Ahol kikelt a tojásból, ott éli le életét, igaz ehhez fel kell kötnie a gatyát, főleg ha a februári időjárásra gondolunk. Egy mesekönyv oldalairól hozzánk szállt sárgarigó nem tudna mit kezdeni a téllel. Az éhenhalás pillanatok alatt utolérné. Viszont őt se írjuk le! Hiszen melyikünk lenne képes csak úgy szárnyra kapni, és hipp-hopp, leruccanni Afrikába. Szegény csuszka sem élné túl. Emiatt tehát csodáljuk meg a madarakat, úgy ahogy vannak, azért amiért egyediek.

De, aki erre jár nemcsak felfelé, hanem bizony előre is nézzen, méghozzá jó sokat. Itt ugyanis, mint egy jól bejáratott izomban keresztül-kasul vér helyett vizek hálóztak át mindent. Az egyik, mint egy combosabb ér több vizet szállít, míg a másik hajszálérhez hasonlóan csak alig pár pohárnyit. Mindettől függetlenül mindegyik látványa magával ragadó. Az egyikbe ölnyi fák nyújtózkodnak be a közepéig, míg a másikba cinegelábnyi ágacskák hajlanak.

Mi ez, ha nem eredeti vizes élőhely hangulat? Minden lépés öröm az ilyen helyeken. Ahol a szemek nem tudják, hogy a következő pillanatban kit, mit találnak… A hely, ahol mindent megtalál az, kit az egészséges kalandvágy vezérel. Persze valaki bázisugrás után ácsingózik, s egy karabinerrel egy kötélen himbálózva is tuti, hogy lehet óriási élményeket szerezni. A Rudi-rét másért hangulatos. Itt a szépség és a harmónia, az erő és dinamizmus kellő arányaival találkozhatunk. Ahogy lehet autóval tízzel, meg kétszáztízzel is menni, úgy lehet mindenben a minimumon és a maximumon lavírozni. Azonban ezek között meglapul az optimum is, azaz az ideális állapot, ami persze mindenkinél máshol van, de aki felkeresi a Rudi-rétet, lehet, hogy megtalálja itt. Az optimális állapotot, hogy a természet csodái történeteket írnak emléklapjainkra, melyek során észrevétlenül változtatják az egyéniséget.

Aki tehát erre a területre jár, egy kicsit használhatja saját kifestőjének színezésére a természet palettáját. Ha már másért nem, hát ezért érdemes kilátogatni a Rudi-rétre.