Hírek
2024. November 18. 07:50, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Átlagosan 30 százalékos béremelésben részesülnek a vízügyi terület dolgozói január 1-jével
Átlagosan 30 százalékos béremelésben részesülnek a vízügyi terület dolgozói jövő év január elsejével – mondta az energiaügyi miniszter a szaktárca közösségi oldalán közétett videójában szombaton.
Lantos Csaba hangsúlyozta, a béremelés a következő években is folytatódik, hiszen 2026-ban 12 százalékkal, 2027-ben pedig 10 százalékkal emelkedik átlagosan a vízügyi terület dolgozóinak bére, vagyis az intézkedés összességében három év alatt mintegy 60 százalékos átlagos bérfejlesztésre ad módot – tette hozzá.
A miniszter reményét fejezte ki, hogy
felzárkóznak elsősorban azok, akikre műszakilag a védelemhez és a vízgazdálkodáshoz a legnagyobb szükség van, „ezért egy dinamikus bértáblát vezetünk be, módot adva arra, hogy a vízügyi vezetők alkalmazkodjanak az adott területek munkaerőpiaci kínálatához és keresletéhez”
– fogalmazott Lantos Csaba.
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója a videóbejegyzésben a miniszteri bejelentés kapcsán arról beszélt, hogy a béremelés a vízügyi ágazat számára rendkívül fontos, hiszen „érezhető az a stratégiai irányváltás, ami történik a magyar vízgazdálkodásban”.
A főigazgató felidézte:
a 2022-es rendkívüli aszály megmutatta, hogy milyen fontos lételeme Magyarországnak a víz.
Kiemelte, mindenki számára világossá vált, hogy a vízkészlet-gazdálkodásra mint erőforrásra kell tekinteni, és „mindent meg kell tenni, hogy a jelenleg potenciálisan csökkenő vízkészleteinket visszaemeljük a régi helyükre, vagy növeljük az igények szerint” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy ez újfajta szakembereket kíván meg.
„Úfajta dinamikus, a digitális világot jól kezelő műszakiakat tesz szükségessé az ágazatban, amelyeknek biztosítani kell a működési körülményeit"
– fogalmazott a főigazgató.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
