Az idő téliesre fordulása során ugyanis a térségünkben egyre több fekete ruhás tollas jelenik meg. Találkozunk velük reggel a boltba menet, délután az óvoda, iskola udvarán, s este, mikor az otthonunk küszöbét lépjük át. De kik ezek a rejtelmes madarak, melyekhez annyi hit, tévhit és olykor misztikum ragadt? Lássuk hát ezt a legendás szárnyast!

A nagy fekete tollast mindenki el tudja képzelni maga elé. Negyvenöt centiméteres hosszával, majdnem egy méter széles szárnyfesztávolságával beírta magát a szemünkbe. Nem túl nagy, csupán egyharmad kilogramm körül mozog, bár ezt a súlyt azért oly sokáig levegőben tartani nem lehet egyszerű feladat. A hímek és a tojók megkülönböztetése egy vasárnapi séta alatt szép feladat.

Ha már a sétánál tartunk, szinte első kérdésként adja magát… Miért van az, hogy nyáron településeinken ritka, mint unokabátyja, a fehér holló, télen viszont amerre nézünk, mindenütt ott vannak? Mi történik velük? A válasszal nem fogok csalódást okozni. Akár csak a vetési ludak, ők is a szelek szárnyán érkeznek hozzánk. Persze azért ez csak részben igaz. Van egy relatív szerény csoport, nagyjából húszezer pár, mely nálunk költ, él, de a többség csupán október, november környékén érkezik a keleti sztyeppékről. Persze felvetődik a következő kérdés. Miért jönnek ide?

A válasz abban rejlik, amiért mi is leugrunk a boltba, ha kiürül a spejz vagy a hűtő. Lakóhelyén ugyanis a tél bezárja az éléskamrát és kulcsát olyan messzire eldobja, hogy tavaszig meg sem lehet találni. Főszereplőnknek tehát az éhhalál köti fel a gatyáját és int pár hónapra búcsút hazájának. Azonban nem volt ez mindig így. A magyar madárvonulási atlasz szerint még 1980-ban, 713 fészektelepen 254 ezer vetési varjú élt nálunk.

Másik kérdés, ami szintén adja magát. Tényleg száz évig élnek? Rossz hírem van a fiókáik számára. Nem. A legidősebb európai madár még a huszonhárom éves kort sem érte el. És, hogy ezt miből állapították meg, hiszen ránézésre minden madár egyforma? A válasz a nálunk is esküvőkkor használatos gyűrűben található. A tudomány is eljegyzi a varjút egy gyűrűvel, melyet például 2017. május 10-én tesznek fel. Ezt bejegyzik egy könyvbe. Ha a madarat megtalálják, és gyűrűjének számát megküldik az ornitológusoknak, abból ki lehet számolni az azóta eltelt időt. Ebből lehet tehát megállapítani, hogy egy tollas meddig él. No meg azt, hogy merre csavarog.

A legnagyobb vetési kalandor a Magyar madárvonulási atlasz szerint 2629 km-t tett meg. Magyarországon gyűrűzték meg, és valahol Oroszországban fogták vissza.

Micsoda számok ügye, már ettől is eláll az ember lélegzete miközben még olykor az is bosszantja, ha elromlik a lift és a lépcsőn kell megtennie pár métert, vagy épp a túra során benézi a tájat és jó kis vargabetűt kell megtennie.

Ezek az adatok azonban még csak árnyékai azoknak a meglepetéseknek, melyet sikerült kikutatni a varjúkról. Az, hogy mennyire okos bizonygatni nem kell. Diót törő, kalapáló, majd az út fölé repülő és jól magasból elengedő mutatványokkal az utcán nap, mint nap találkozhatunk. Egy példát azonban említsünk meg. Volt egy kísérlet, hol egy üveget beástak a földbe. Kétharmadig engedték vízzel, majd célpontjuk számára ízletes falatokat dobáltak a felszínére.

A madár a csőrével az üveg szájának elvékonyodása miatt nem tudott hozzá férni a falatokhoz, így keresett a környéken egy pár követ és addig dobálta bele őket, míg a víz olyan magasságig felhozta a hamit, amit már el tudott érni.

Azonban nem csak fifikásak e csodabogarak! Sétálj végig mellettük az utcán. Semmi nem történik. Látszólag mit sem törődnek veled. Ha azonban megállsz vagy figyeled őket, egy pillanat alatt felröppennek! Másik kísérlet újabb oldalát mutatta meg briliáns élőlény képességeinek. Egy parkban bizonyos maszkot viselő ember riogatta az öreg madarakat. Hamar megtanulták a tollasok, hogy a maszkos fazon nem haver. Idővel azonban fiókáik lettek és már azok a fiatal szárnyasok is első pillanattól megrémültek a maszkostól, kik még csak most találkoztak vele először. Elképesztő!

Volt azonban egy tudós, ki sokkal, de sokkal többet tudott a varjúfélékről. A modern etológia egyik megalapítója a Nobel díjas Konrad Lorenz együtt lakott csókákkal, és így figyelte viselkedésüket, melyet 1931-ben meg is írt. Az állati és emberi viselkedésről című összegyűjtött tanulmányokban magyarul is megjelent. Ebben aztán mosolyog a madárbarát szeme, - tapasztalatait olvasva. Például akkor, mikor szembesül vele, hogy micsoda szervezettség hierarchia uralkodik a társadalmukban. Ezen túl, hogy mennyire figyelnek egymásra. Ha csoportjukból egyik tagjuk eltűnik, azonnal észreveszik és nyugtalansággal, félénkséggel reagálnak rá. A tudós azonosította a hangjaikat is, például „kja” a hívóhangra utal, a „kjú” követésre szolgál. A csapat közösen lép fel az ellenséggel szemben. Ezt Kedves Olvasó is visszaigazolhatja, ha például egy varjú felé járó, s nála jóval nagyobb igaz lomhább egerészölyvvel való találkozásnál látja. Nem hívják meg egymást teára. Kisebb légi csata folyik, melyet az ölyv odébb szállása vet véget.

Hihetetlen érdekes, melyet a párkapcsolatukról állapított meg. Ebből tudhatjuk meg többek között, hogy a csókák egy éves korukban jegyzik el párjukat. Ilyenkor a rangsorban alacsonyabban helyezkedő menyasszony a magasabb rangban álló vőlegény szintjére emelkedik (ahogy az embereknél is). „Sokszor abból értesültem az első eljegyzésről, hogy egy addig magasabb rangú madár etetéskor átengedte a helyét egy alacsonyabb rangúnak.” – írja Lorenz.

Mennyi, de mennyi mindent lehetne még írni e csodálatos tollasról. Az talán már sokak számára unalmas is lenne. Ez a pár sor viszont remélhetőleg elég arra, ha kinézünk az ablakon vagy épp a dolgunkat tesszük a házak közt és elénk repül egy varjú, más, egy picit igazibb arcát lássuk e csodás tollasnak.