Cégregiszter | Önkormányzatok

Polgármester: Timár Gábor

Alpolgármester: Bán Elvira

Képviselők: Bertalan Péter Zoltánné
Horváth János
Varga Zsolt

Kisbodak történelme szorosan összefonódik a természettel, leginkább a szigetközt máig formáló Dunával. A folyó áradásai számtalanszor alakították át a környék összes településének, így Kisbodaknak a képét is, a rajta élő emberek életével együtt. A szigetközi ember kényszerűen szokott hozzá a változáshoz, hiszen ahogy a Duna medre változott, úgy költözött ő is egyre-egyre magasabb területre, új falut alapítva régi névvel. Így volt ez Bodak esetében is. Az áradások következtében szépen lassan kettévált a falu: kialakult a mostanra már Szlovákiában, a Csallóközben fekvő Nagybodak (Bodiky) és a Közép-Szigetközben Kisbodak. A Duna és a politika – ha földrajzilag is – szét tudta választani a két települést, azonban ez nem igaz az itt élőkre, akik máig őrzik közös hagyományaikat, emlékeznek a gyökereikre, és szoros kapcsolatot ápolnak egymással.

A települést írásban 1330-ban említik először, mint a Héderváry család birtokát. 1591-ben már Kys Bodakként szerepel, miként ekkor már létezik Nagy Bodak is.
Kisbodak lakossága a XV–XVIII. században főként halászattal foglalkozott. „Kis pupa, nagy halka” (vagyis „Kevés kenyér, sok hal”.) Kisbodak klasszikus szigetközi halászfalu, a faluképe máig ezt a képet mutatja. Halászai a környékbeli halászokkal együtt ún. bokrokban dolgoztak, egymás között tökéletes munkamegosztásban. (hálókötés, szárítás, teregetés, halfeldolgozás). Bordás (bókonyos) ladikokkaljárták a vizeket, és az így fogott zsákmányukat Óvár, Győr és Pozsony piacaira hordták. Távolabbi nagyvárosokba már tartósított (sózott, füstölt halat szállítottak). Nem volt ritka zsákmányhal a mára már teljesen eltűnt többszáz kilós viza sem. Kisbodakon a mai napig őrzik a hálókötés és a többi vízi mesterség hagyományát.

A vizes, mocsaras területet a háborúk sokáig elkerülték, mígnem Napóleon élelem után kutató katonái 1809-ben felperzselték a falut. A XIX. században indul fejlődésnek a település. 1828-ban épül fel a falu első iskolája.

A Szigetköz egészére is jellemző volt a külterjes állatgazdálkodás. A pásztorok, juhászok „ridegen” tartották jószágaikat, egész évben a környékbeli szigeteken legeltették őket, és élték az állataikkal együtt a mindennapi életüket. Ha jött az ár, az állatok úszva, a vigyázóik ladikon (vagy szintén úszva) kerestek magasabb szárazon álló területet. A Kisbodakiak a libáikat is szigeteken legeltették, teljesen őrizet nélkül hagyva őket. Időnként főleg az asz szonyok – „meglátogatták” egy kis takarmánnyal. Kisbodak környékén még a 60-as években is volt ilyen „libasziget” melyet a modern mezőgazdaság megszüntetett.

Sok emléket találni a teknővájó mesterségről is, a faluban és a környékbeli szigeteken több cigány család űzte ezt a nagy szakértelmet igénylő mesterséget. Az aranyászok is a vízi emberek életét élték, és a Szigetközben a mai napig mély kulturális nyomot hagytak. Ladikkal járva a Dunát keresték és mosták az aranyat készült aranyász szerszámaik segítségével.

Másik ősi szigetközi mesterség volt a hajómolnárság, a gabona vízen úszó malomban történő őrlése. A Dunán és a Mosoni-Dunán számtalan hajómalom volt található, melyek őrölték a kisalföldi gabonát. Sajnos mára mindegyik működő hajómalom elpusztult (az utolsó a II. világháborúban).

1900-ban Kisbodak lakossága már csaknem 600 fő. A XX. században a fő megélhetési forrás a földművelés és az állattartás, majd az ipari és szolgáltatói foglalkozások válnak meghatározóvá. A Duna 1954. július 15-én Kisbodaknál szakította át a gátat, s döntötte romba a falu házainak nagy részét, árasztotta el a környéket. A település újjáépült, varázslatos hangulatát mindenki megcsodálja, aki erre jár!

A falu egyik híres néprajzi hagyatéka a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban felállított kisbodaki nyakas pajta, amiben lakodalmakat és egyéb mulatságokat tartottak és tekintélyes méretei miatt az egész falu kényelmesen elfért benne. Másik ilyen emlék a bárki által hozzáférhető helyen állott „köz” kemence, melyben egykoron a falu lakói sütötték a kenyeret. E boglyakemencéket Kisbodakon 2015-ben ismét megépítették, így ismét a falut szolgálják.

A község ma is ápolja népszokásait: a Balázs-járást, a hagyományos húsvéti locsolkodást, a betlehemezést, a mendikálást, az aprószentek-járást, a legényavatást és a lakodalmas hagyományokat.

Mint a bevezető sorokban olvasható: a helyi ember mindig együtt élt a Duna szeszélyeivel. Megélhetési forrásul használta, ha pedig jött az ár, menekült, de nem adta fel: mindig újjáépítette a falut. A helyben jellegzetes botlófűzre és – átvitt értelemben – erre az állhatatosságra utal Kisbodak címerének jelmondata: „Lebotolják, újra kihajt”.