Az ünnepi műsorra a Közösségi Házban került sor, ahol a Lébényi Általános Iskola és AMI 6. osztályos diákjai várták meghitten és felkészülten az emlékezésre érkezőket. (felkészítő tanárok: Gyurós Tamara, Pék Vilmosné, Hesser Éva – köszönet érte!) Az általuk előadott versek, szavalatok és énekek pedig lassan-lassan átértékelték bennünk a mindennapok zajait. Újra felidéződött bennünk a valódi magyarság gondolata, a fiatatok eszmeisége, a tenni akarás vágya és ereje.

1848. március 15. – Egy nap, amikor újra magyar lett a magyar.. – szólt Petőfi Sándortól az idézet, s amely az alig tizenévesek szájából aztán új értelmet is nyert.

Vajon ők értik-e a 171 évvel ezelőtti tettek súlyát? Vajon a mai „Petőfi-Vasvári-Jókai” korosztály képes lenne-e újra ilyen hősi áldozatokra?
Bízzunk abban, hogy igen! Bíznunk kell abban, hogy pár évtized múlva ők is büszke szülőként, nagyszülőként adják majd tovább történelmi értékeinket, kincseinket, magyarságunkat!

Ezt a gondolatmenetet folytatta Tóth Máté, a Hansági Múzeum történésze is, aki beszédében kiemelte:

Kicsi az országunk, de mégis csodát tud tenni. Kicsi az országunk, de mégis ránk figyel Európa.

A történész a továbbiakban hangsúlyozta:

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején minden második századosunk 18 évnél fiatalabb volt. És ez rendjén is volt így. A forradalom szele és a szabadság lángja elsősorban a fiatalokat szólítja meg, a középkorosztály és az idősek egyetlen feladata marad: támogatni kell őket!
48. máricus 15-e arra int, hogy fogjuk össze fiataljainkat, neveljük őket, mert a nemzet legértékesebb részét ők képezik.
Majd felhívta a figyelmet: Ha mi nem fogjuk össze őket és adjuk át értékeinket, mutatjuk meg kultúránkat, akkor majd megteszi más.

Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak, s áldó imédség mellett mondják el szent neveinket – szól Petőfi Nemzeti dalából az idézet. Az elgondolkodtató mondatok itt sem értek véget. A beszéd második részében a következőkre tért ki:

Sírunk lesz, de tudunk-e olyat alkotni ma, hogy az utódaink a sírjainknál méltóképpen boruljanak le és emlékezzenek ránk?
48 forradalmi üzenete az, hogy a magyarokkal nem érdemes szórakozni. A magyar nép olyan nép, amely nem a forradalom népe, hanem a szabadságé. Egy olyan nép, ahol inkább kettétörünk, de meg nem hajolunk.

A múltidézés egy gondolatnyi szünet után így folytatódott:

Egy olyan országban sikerült kivívni a szabadságunkat, ahol a nép fele nem magyar nyelvű vagy nem magyar etnikumú volt. Egy olyan országban, ahol ha kellett, a templomok felszentelt harangjait öntötték meg ágyúnak, mert tudták, hogy a Szabadság istenéhez akkor ágyúkkal kellett imádkozni.

A magyar gazdasági szakemberek hetek alatt megteremtették a szabadságharc pénzügyi, gazdasági és ipari hátterét is. Másképp elképzelhetetlen lett volna, hogy a kor egyik legmodernebb hadseregével, az osztrákkal szemben másfél évig sikerrel küzdjünk.
1848 egy olyan időszak volt, ahol a harangoknak alá kellett szállani és ágyúként kellett dörögni!
Ez volt az az időszak, amikor az etnikailag, nyelvileg vagy kulturálisan nem magyar emberek is kokárdát tűztek s velünk együtt harcoltak.

Majd zárásként újra a lébényi fiatalságé lett a főszerep, az előadó ugyanis őket szólította meg:

Amíg azt tapasztalhatjuk, hogy ilyen talpraesett fiataljaink vannak, amíg március 15. emléke így él közöttünk, amíg unokáink emlékeznek ránk és leborulnak nagyjaink sírja előtt, addig nincs gond. Addig a kokárdánk és annak szellemisége is tovább száll gyermekeinkre.

A beszédet a mindent elmondő csend zárta a résztvevők részéről.
Máricus 15-én Lébényben a megemlékezést a Szabadság Angyala szobor előtti koszorúzás és főhajtás tette még tisztelettelibbé.