A résztvevő kukkeresek országonként gyűjtik össze az adatokat és kiderül a végén, ki lett a győztes. Mi is felvettük a kesztyűt, így 2017. szeptember 30-án vártunk mindenkit Lipótra.

Az éj leple alatt suttogta végig az autó a szabadságba vezető út dalát, ami csak a termál pakolójában némult el. A lábak lelkesen vették át szerepét és kellő dinamizmussal, de illő óvatossággal lépték be a camping küszöbét.

Szép jó reggelt, morotva! Hangzott a köszöntés belül. Koromsötétben a fénynek még nulla szerep jutott. Persze a nádak sziluettjei kirajzolódtak, de a nyakban csüngő ékszer békében pihent. Maradt hát a fül, igaz a jobbik formából. Ahogy egy Forma1-es szakértőnek is hűen árulkodik a motor hangja, úgy a természetre hangolódók is figyelnek a jelekre. Kezdetben persze nem volt nehéz a dolog. Hápi kacsák vidám csapata üdvözölt, hangosan. Erről egy, arról egy másik! - kiáltottak szüntelen. Később a fekete testű, fehér homlokpajzsú szárcsa rikkantott bele a sötétségbe.

Idővel azonban legközelebbi csillagunk álmosan ásíthatott és kezdetben cérnavékonyra nyitott szemekkel szemlélte a környéket. Majd egyre nagyobbra kerekedett és idővel bevilágította az egész vizes élőhelyet. Húúú… Hát ez az ajándéka a korán kelőknek. Persze, olykor fel kell idézni a múlt élményeit, hogy ki tudjunk kászálódni az ágyból, de a pirkadat mindenért kárpótol. Az a hangulat, mely ott fogad helyettesíthetetlen bármilyen élménnyel. Az kérem maga a nyílt színtiszta élmény eszencia. Tökéletes pillanatok gyöngyre fűzése és azok egyenkénti megélése. Erről szól a hajnal Lipóton.

Mi kellhet ehhez még? Mondjuk egy ismerős rövid hang, melyet egy arasznyi, ám de csodálatos színekben pompázó madár ad ki, kit nemes egyszerűséggel csak jégmadárnak neveznek. Ő ott cikázott föl, s alá a kilátó alatt. Hallasz egy hangot, majd röviddel zmmmm, - suhan el előtted. Pár perc múlva újra jön a hang, s zmmm - érkezik szélsebesen alig valamivel a víz fölött.

Bent a nádasban azonban készült valami. Elkezdődött a buli. Halkan zizegni, majd sisteregni kezdett minden. Idővel súgott majd, majd majd. Bammmmm! Szabályosan felrobbant a táj! Az eddig pihenő seregélyek serege fújt végleges ébresztőt a lipóti vadonnak és hatalmas zsemleként emelkedett a magasba. Ezt követően egy láthatatlan sodrófa vette őket kezelésbe és nyújtotta szét lángos formára, amely idővel tágult, tágult és a végén a szélrózsa minden irányába szertefoszlott.

Felpezsdíti az ember vérét az ilyen jelenet, amire szükség is volt, hiszen egy dologgal fukarkodott a természet, az a meleg. A hőmérő higanyszála ott csücsült a sarokban, bármennyire kérleltem még térdelésre sem sikerült rávennem. Hát jó, maradt a cipzár maximális kihasználása, valamint a központi fűtés mozgással való bekacsolása. Egy rövid séta a füves placcon, meg a távcsövek rendszeres emelgetése. Jöttek is rendre a fajok. Tengelic, dolmányos varjú, barna rétihéja. No, és egy kis meglepi a fekete harkály személyén. A hallójáratoknak is maradt rész a nagy tortából. Ők csilpcsalpfüzike énekét is kapták csemegéül.

Hosszan lehetne még sorolni az élményeket, bütykös hattyú családdal, a kis vöcsök társaságával. Idővel azonban egy vidám társaság hangját hozta felém a szél. A dunaszigeti iskola lelkes tagjai gondolták úgy, hogy nem lehet jobb dolgot tenni szombat reggel, mint részt venni a madármegfigyelő napon. Kis Bernadett tanárnő vezénylésével gyerekekből és szülőkből álló több mint húszfős csapat érkezett. Fel is szökkentek a madárvártára és kilenc óráig ők is tették a dolgukat, figyelték, azonosították tollas barátainkat. Az már az első pillanatban kiderült önkénteseink tudták, hova jönnek. Nyílt érdeklődéssel ásták bele magukat a tájba, és pikk-pakk részesei lettek a kontinentális rendezvénynek.

A képzeletbeli kakukkos óra kiáltásának megvárása után alakzatba tömörültünk és nekivágtunk teljesíteni a tervet, azaz a madármegfigyelő túrát. Vígan szedtük lábainkat a harmattól súlyos fűben. Persze többségünk nem a bakancsát, hanem a szemei feletti területet vizsgálta, hol szépen érkeztek a fajok, balkáni gerlék, mezei verebek és persze a már látott hattyúk, tőkés récék, szárcsák. Az üdülők elhagyása után becéloztuk a tavat, melyet husss, el is értünk. Kevesen ismerik az itt található pihenőt, pedig jót tud tenni mind regenerálódás, mind csapat összekovácsoló szempontból. Bár már az első pillanattól látszott szuper kis emberkék, a velük való beszélgetés és a sétához való hozzáállásuk során derül csak ki igazán igazi nyílt természetbarátokkal sikerült találkozni. Kedélyesen osztották meg a gyerekek és a felnőttek egyaránt terepen és lakókörnyezetükben szerzett tapasztalataikat.

Idővel újra talpra állt az alakulat és Dunaremetének vette az irányt. A szélcsendes melegedő idő ideális állapotot nyújtott a menetre, s éltünk is a lehetőséggel. Nyúltak a lábak, fogytak a méterek, így jutottunk ki az aszfalt útra, min végig kutyagolva már fent is teremtünk a töltés hátán, s pár lépéssel később a hajóállomáson. No, itt újabb vegyülés, lazulás. Az óra közben odakacsintott felénk. Halihó, lassan indulni kéne.

Na jó, akkor felmálháztunk újra és gyerünk. Ha van terület, mely egy tízéves gyerekcsapatnak látszólag unalmas lehet, akkor ez az, kutyagolás a töltésen. Itt azonban ennek nyomát sem lehetett látni. Lefutottak a másik oldalra és élvezettel vágtattak át ezen a szakaszon is. Le a kalappal a társaság előtt. Ilyen fizikummal és életkedvű kirándulókkal… Így értünk el az elágazásig, hol lekanyarodva értük el újra a bázist.

Így zajlott le 2017-ben Lipóton az Európai Madármegfigyelő Nap. Köszönetet szeretnék írni Kis Bernadettnek és a vele tartó dunaszigeti csapatnak, hogy jelenlétükkel hozzájárultak ahhoz a számhoz, mellyel hazánk első helyet szerzett a madármegfigyelésben résztvevők versenyén!

Várunk mindenkit jövőre is!

Nagy Kornél